A paleolit diéta előnyei

A paleolit diéta elsődleges célja, hogy úgy segítsen a fogyásban, hogy közben izomtömegünkből ne veszítsünk. Ezáltal olyan élelmiszereket kell fogyasztani, melyek elérhetőek voltak az ősemberek idejében is, tehát a húsok, halak, a tojás, a gyökerek, a zöldségek, a bogyók és a gombák képezik alapjait ennek a táplálkozásnak. Fontos, hogy elkerüljük a feldolgozott élelmiszereket, illetve azokat, melyek a mezőgazdaság és az állattenyésztés után kerültek felfedezésre. Az italok közül legjobb a víz, de teát és kókusztejet is fogyaszthatunk jótékony hatásaik miatt. A paleo étrend alapvető elmélete tehát az, hogy azonosuljunk az ősember testének evolúciós és genetikai mivoltához. E diétának pedig rengeteg előnye van.

paleo

Rostok

A paleolit diéta során nem fogyasztunk feldolgozott élelmiszereket, így a rostok sincsenek szétroncsolva bennük. Az élelmi rostra pedig nagy szükségünk van a székrekedés megelőzése, a magas koleszterinszint elkerülése érdekében. Ezenkívül a sok rost csökkenti a koszorúér betegségek és a cukorbetegség kialakulásának esélyét is. Valamint segít a súlycsökkentésben. 

Fogyás

Az alacsony szénhidráttartalmú étrend segít a fogyásban, mivel így jóval kevesebb kalóriát viszünk be a szervezetbe. Az első hat hónapban érdemes kevesebb zsírt is fogyasztani, így garantáltan gyorsan megindul a fogyás. Ráadásul a paleolit diétával elért fogyás tartós, ezenfelül segítségével bizonyos betegségek kialakulását is csökkenthetjük.

Az allergének hiánya

Ez a diéta laktóz- és gluténmentes. Valamint kazeint sem tartalmaz. Ezek az anyagok genetikai alapon túlzott immunválaszt válthatnak ki, amit allergiának nevezünk. Ezek a fehérjék mind a búzából és a tejtermékekből származnak, melyek az élelmiszer-allergiák 90%-áért felelősek. Ezenfelül a paleolit étrendben nem jelenik meg a földimogyoró, a diófélék, a tojás, a szója sem.

Lehetséges egészségügyi előnyei

A paleolit diétával bizonyítottan javítható az egészség. A modern diéta követésével elkerülhető a rák, a szívkoszorúér-betegség, a cukorbetegség és sok más civilizációs probléma is. 

Paleolit táplálkozás kellékei

Kókuszzsír 1000ml(Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

Kókuszzsír 1000ml (Kókuszolaj 1l Bio Egészség Kft)

A kókuszzsírt, vagy más néven a kókuszolajat a kókuszpálma érett húsának megszárításából és kisajtolásából nyerik.

Ár: 1820 Ft
Megnézem

Paleolit Xilit 1kg

Paleolit Xilit 1kg

Édesítő hatása megegyezik a cukoréval, ám alacsony glikémiás indexének köszönhetően csak minimális inzulinválaszt vált ki a szervezetben. Hő hatására sem veszti el édes ízét, ezért használható sütéshez és főzéshez is.

Ár: 2695 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!